Az imáinkban folyamatosan csak kérünk,
S a kéréseink végére sose érünk.
Ezek a kérések sokszor jelentéktelenek,
Mégis ezek kellenek az ebereknek.
Uram, adj sikert, hatalmat és vagyont,
És ha lehet, még egy gyönyörű otthont.
Kérlek teljesítsd nekem,
Hogy mások előtt megbecsült legyen az életem.
Segíts, hogy irigyeljenek a társaim,
Ezek a legtitkosabb vágyaim.
Add meg nekem ezeket,
S én mindig hirdetni fogom a nevedet.
De ha mindezeket megkaptuk,
Akkor a dicséretet már nehezebben adjuk.
Mert már senkire nincs szükségünk,
Hisz a Föld elismert tagjai lehetünk.
Sokszor elfelejtjük: Isten ahogy adta, úgy el is veheti,
De gyermekét soha meg nem veti.
És amikor nincs semmink,
Akkor jövünk rá, hogy mik az értékeink.
Így tiszta szívvel Isten elé járulhatunk,
Teljesen egyedül, úgy ahogy vagyunk.
Büszkén mondhatjuk: Köszönöm hogy elvettél mindent,
Ami Rólad elvonta a figyelmet.
Köszönöm az egészségemet, és azt, hogy van családom,
Hogy ők az én boldogságom.
Köszönöm, hogy megtanítottál helyesen imádkozni,
S hogy nem szabad a földi dolgok után vágyakozni.
Legyen ez példa mindenki számára,
Hogy ne tekintsünk a világra.
Változtassunk még ma,
Hogy értéket kapjon az emberi ima.
Az élet egy harc,
De előttünk van egy mennyei arc.
Vele együtt küzdhetünk,
A segítségével győzhetünk.
Kard helyett ragadjuk meg a Bibliát,
Így nyerhetünk csak igazán csatát.
Nem kell háború, nem kell erőszak,
Szeretet kell a mai világnak.
Ha nincs szeretet, nincsen béke,
S gyűlölet lesz a világ vége.
Hidd el, ma sokan kérdezik,
Isten- vajon létezik?
A világ tudatlanságban él,
Már semmiben nem remél.
Esznek, isznak, mulatoznak,
Az Úrra pedig egyáltalán nem gondolnak.
Ezért vegyük fel a harcot,
Adjunk az igazságnak hangot.
Ne szégyelljük a hitet,
Hirdessük magát az Életet.
Mondjuk csak el bátran,
Hogy van még hely a Mennyországban.
Ott, ahol soha nem ér véget az élet,
Ott, ahol soha nem halkul el az ének.
Isten mindenkinek készít helyet,
Mert nagyon szereti az embereket.
Legyünk most az igazság harcosai,
Később pedig majd a Menny lakosai.
Kerek ötven éve már,
Hogy e gyülekezet kinyitotta kapuját.
Megnyílt az ajtaja,
Hogy akik szeretnének, beléphessenek rajta.
Ez idő alatt sok mindent megéltünk,
Láthatod ha visszatekintünk.
Volt sok nevetés, öröm, könny és bánat,
De Isten soha nem fordított nekünk hátat.
Voltak akik itt születtek,
Itt élték le életüket.
És voltak olyanok is akik már eltávoztak,
De szívünkben mindig megmaradtak.
Itt kaptunk tudást és értelmet,
Itt erősítettük a hitünket.
Isten háza a mi otthonunk,
Egy igazi család vagyunk.
Ezért hála legyen a Jó Istennek,
És az Ő szüntelen vezetésének.
Ma dicsérjük Őt kicsiktől fogva nagyig,
Egészen a világ végezetéig.
Ma ne legyen senki sem néma,
Hangozzon el szívünk hálaimája.
Köszönjük meg neki jóságát,
És hogy nekünk adja gazdag áldását.
Szép ez az ötven év,
De számunkra ez ne legyen még elég.
Éljük úgy az életünket,
Hogy elnyerjük az örök életet.
Legyünk ott a mennyei templomban,
Isten gyönyörű országában.
Magasztalva, dicsérve és áldva,
Szóljon hát Neki most végtelen nagy hála.
(Jubileumi vers)
Amikor belenéztem a szemedbe,
S kezem tettem a kezedbe,
Már akkor éreztem,
Hogy tiéd lesz az életem.
És most itt állunk az Úr színe előtt,
Magasztalva és dicsérve Őt.
Megköszönve mindazt, amit értünk tett,
Hogy egymásnak teremtett minket.
Mától fogva mindig veled leszek,
Mást nem is tehetek.
Ott akarok lenni ahol te vagy,
Míg az erő és az élet el nem hagy.
Mert szeretni foglak mindvégig,
Az idő végezetéig.
Ez ellen semmit sem tehetek,
Csak annyit mondhatok: Szeretlek.
Biztosan szép lesz az élet veled,
Teljes mértékig bízom benned.
De lesznek gondok és problémák,
Sokszor erről szól a házasság.
De ne aggódj, megoldjuk,
Ha minden nehézségünket az Úrnak adjuk.
Ő lesz az életünk középpontja,
Amíg ajkunkat elhagyja a hála imája.
És miért ne lennénk hálásak?
Hiszen itt vagyunk egymásnak.
Tudom, hogy te is úgy érzel ahogy én,
Azt az érzést, mint a legelején.
Hát ez a mi vallomásunk,
Hogy boldog lesz a házasságunk.
Isten vezetésével bátran megyünk előre,
Ha mindig odafigyelünk a szeretetre.
( Esküvői Vers )
" Nem ismerlek titeket,"
Hangzik majd Istentől a felelet.
Az meg hogy lehet?
Hiszen én vagyok, kit annyira szeretett.
Csak Őt szolgáltam,
Minden vagyonomat Neki adtam.
Senkivel és semmivel nem törődtem,
Hogy biztosítva legyen az üdvösségem.
És most azt mondod, hogy minden hiába?
Más kapja azt ami nekem járna?
De miért Istenem?
Miért vagy igazságtalan énvelem?
És Jézus így szól:
Miközben szelíden átkarol.
" Szívből köszönöm szereteted,
Köszönöm, hogy nekem szentelted életedet.
De amíg ezt tetted,
Mások éheztek körülötted.
Szegény sorsú emberek,
Menedéket kerestek.
És neked megvolt mindened,
Mégsem adtál belőle senkinek.
Hol voltál, amikor segítségre lett volna szükség?
Amikor gyötörte őket a betegség?
Ott voltak melletted,
És te elszalasztottad a lehetőséget.
Azért adtam a földi javakat,
Hogy szolgálj vele másokat."
Ne ez legyen Isten válasza számunkra,
Figyeljünk oda egymásra.
És ez legyen példa mindenkinek,
Hogy amíg lehet, ne szalasszuk el a lehetőséget.
Ha jól megfigyeljük ezt a világot,
Akkor nem látjuk már az emberekben a jóságot.
Eltűnt a szeretet és a hűség,
Nincs erény és kedvesség.
Viszont látjuk a háborúkat,
Látjuk széthullani az egykor szerető családokat.
A világban az önzés uralkodik,
Mert mindenki mindenkire haragszik.
És pont ezért nem értjük, hogy mi történik,
Hát már a béke nem létezik?
Hol van a tisztelet mások iránt?
Talán elveszett, mert nem mondunk egymásért imát.
Ahogy mások, úgy mi is csak magunkkal foglalkozunk,
Mindenkinél fontosabb a mi nagy bajunk.
"Nem számít ki mit tesz,
Az enyém mindig sokkal jobb lesz."
Ha változást akarunk hozni ebbe az életbe,
Akkor jó mélyen nézzünk bele a tükörbe.
A változás először magunkban kezdődik,
S akkor talán más is megváltozik.
Mert lehet még szép ez az élet,
Ne mondjunk mindennek végleg véget.
A tél után a tavasz következik,
S a hó után a virág is megjelenik.
Ne az önzés jellemezzen minket,
Legyen a közös bennünk Isten.
Ő az aki összetartja ezt a világot,
Ezért ne tároljuk magunkban a haragot.
És ha már tudunk szívből örülni,
Akkor tudunk másoknak Istenről beszélni.
Ne feledd: Te magad vagy a változás,
Legyél ezért a Jó Istennek igazán hálás.
Isten ajándékokkal halmozott el minket,
Hogy a szemünk soha ne lásson mást, csak szépet.
Hat napig tartott ez a csoda,
Épp ezért figyeljünk most jól oda.
Első nap a fény érkezett,
A sötétségből világosság lett.
Új színt kapott a Föld,
S gyönyörűen tündökölt.
Másnap Isten megteremtette az eget,
Adott a Földnek felhőket.
Az ég csak úgy kéklett,
A Föld egész színe felett.
Később elválasztotta a szárazat és a vizet,
Hogy teremtsen ismét valami szépet.
Majd hajtani kezdett a fű és a fa,
Így Isten a föld termését is megmutatta.
A Nap a Hold és a Csillagok,
Azt mutatják, hogy egyedül soha nem vagyok.
Égi testek amik ránk vigyáznak,
S Isten jóságából sok fényt adnak.
És az állatok is jöttek,
A levegőben boldogan repkedtek.
S voltak akik a mező füvét ették,
A Földet barátságosabbá tették.
Ami pedig a legszebb,
Hogy Isten embert teremtett.
Megalkotta ős szüleinket,
S elárasztott sok szeretettel minket.
De a legcsodálatosabb amit létre hozott,
Hogy nekünk adta a Szombat napot.
S ha jól odafigyeltünk,
A hetedik csoda, hogy Isten gyermekei lehetünk.
Néha nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy szeretnénk,
Ezért nem látjuk az élet értemét.
Nem akarunk tovább harcolni,
S egy idő után azt mondjuk: Fel kell adni.
Ha Isten elhagyott,
Én sem maradhatok.
Elhagyom én is Őt,
Mert nem látom a kecsegtető jövőt.
De ne adjuk fel,
Isten soha nem hagy el.
Csak tanít és nevel,
Így lát el minket sok erővel.
Lehet, hogy sok a bánat és a szomorúság,
Az élet olykor kegyetlenül pofon vág.
De ha már a földön vagyunk,
Akkor térdelve ott is maradhatunk.
Kérjük Isten segítségét,
Hogy könnyebb legyen a földi lét.
Ha ketten visszük a terhet,
Sokkal szebb lehet az élet.
S jól tudjuk, hogy Ő viszi a nehezebbet,
Hogy megkönnyítse a terhünket.
De mi mégis panaszkodunk,
Hogy egy kevés kis megpróbáltatást kapunk.
Nem szabad feladni,
Istennel együtt kell haladni,
S ha jönnek a negatív gondolatok,
Mondjuk azt: Én Istennel maradok.
Egyszer eljön mindenki életében a búcsúzás,
De ez a búcsú most egy kicsit más.
Szomorú és fájdalmas,
Az űr ami utána van, hatalmas.
De ha visszatekintünk az életedre,
Könnyes szemmel gondolunk sok szépre.
Rengeteg szeretetet adtál,
Ezt meghálálva sok ölelést kaptál.
Köszönjük, hogy az életünk része voltál,
Hogy rólunk szívből gondoskodtál.
Sosem feledjük jóságod,
Mert emléked szívünkben tartod.
Most sajnos menni kell,
Ezt nem kerülhetjük el.
S habár elválnak az útjaink,
De mindig megmaradnak a közös szép pillanataink.
Milyen szép is az a nap, amit Isten elrendelt nekünk,
Amit minden héten együtt megünnepelünk.
Egy nap az Úr házában,
S máris nem vagyunk egyedül a világban.
A hét többi napján csak dolgozunk,
S egymással sajnos nem foglalkozunk.
Jönnek a problémák, a gondok,
Észre sem vesszük és már csak fél imát mondunk.
Vajon ez helyes Isten szemében?
Hogy Tőle fontosabb az anyagi jólétem?
Változtassuk meg az életünk,
S áldjuk és magasztaljuk Istenünk.
Kaptunk egy napot megpihenni,
Mindent- mindent félretenni.
A szombat Isten ajándéka,
Ezt tiszta szívéből hű követőinek adta.
Áldások sorozatát kapjuk itt,
Mert miénk a Remény, a Szeretet és a Hit.
Ezekből az áldásokból adjunk másoknak,
Ne tartsuk meg mindig csak magunknak.
Gyarapítsuk a gyülekezetet,
Adjunk az életnek értelmet.
Hogy mások is ide tartozzanak,
S hogy részesei legyenek Isten családjának.
A közösség amit ápolunk,
A szeretet amit egymástól megkapunk,
Mindennél fontosabb a világon,
Mert így áldás van az Imaházon.
